Ugrás a fő tartalomra

OLVASÓI ÉLMÉNY: Ilyen volt az Asszonyom, édes úrnőm

Néhány nappal ezelőtti cikkemben már írtam, hogy az idei olvasói élményeimbe szerettem volna némi játékosságot csempészni. Ilyen az, amikor több kiadványt olvasok el ugyanabban a témában. Az első ilyesfajta tematikát az Olaszországban játszódó történetek jelentik, ugyanis ez a helyszín számomra már önmagában félsikert jelent a könyvek terén. Az Egy nyár Itáliában után egy Mörk Leonóra írással folytattam ezt a kalandot.

Leonórát egy ideig a Jaffa kiadó kommunikációs feladatokkal foglalkozó munkatársaként ismertem. Érdekesség, hogy majdnem kereken egy éve vettem kezembe az első általa jegyzett kötetemet, ami A porcelánlány volt. Lehet ezzel elindult egy hagyomány: Ha május, akkor egy Mörk történet nálam landol? Nem bánom! Nagyon nem bánom!


A legfrissebb olvasmányomat jelentő Asszonyom, édes úrnőm igazi időutazást jelent, hiszen a cselekmények a régmúltban, az 1600-as években játszódnak. A választékos stílusú könyv középpontjában egy nagyon okos, tanulni, fejlődni szerető, mély érzésű hölgy, Johanna áll. Az erős karakterű nő kalandos életében három fontos férfi akad:
- az orvosként bizonyító édesapja, dr. Jeszenszky János,
- nagy szerelme, az itáliai énekes, Niccoló,
- valamint a ronda járványt elkapó rokon, Philipp.

Amíg az Egy nyár Itáliában kiadvánnyal az anya-lánya viszonyokban, addig az Asszonyom, édes úrnőm írás által az apa-lánya kapcsolatok világában merülhettem el. Mégpedig egy olyanban, ahol az apa mindent megad a lányának, amire csak szüksége van. Tudást, szabadságot, szeretetet egy olyan korban, amikor mindezek nagy ritkaságnak számítottak. A négy részből álló, tökéletes korrajzot nyújtó történelmi regény többek olyan témákkal foglalkozik, mint:
- a tomboló járványok (pestis, szifilisz),
- a gyógynövények (amelyek a fejezetek címeit is adják),
- a kasztrált énekesek,
- az akkori orvoslás lehetőségei, határai,
- a különböző vallási nézetek,
- a házasságba kényszerített nők élete,
- a nemek közötti egyenlőség,
- az elfogadás, az igaz szeretet,
- a testi-, lelki bántalmazás,
- a képmutatás.

A valós helyszínekből, valós eseményekből, valós személyekből is építkező pazar, sodró mű rengeteg kulturális, történelmi ismeretet ad át, miközben alapigazságokból, bölcsességekből építkezik. Számomra egészen megrendítő volt a kemény emberi sorsokkal találkozni, valamint a kasztrálás jelenség ábrázolása is borzasztóan megérintett. Az olvasás során többször hálát adtam, hogy egy másik korban, egy másik világban élhetek, ahol a nők járhatnak egyetemre, ahol nem kell húsz évesen négy gyermeket szülniük, ahol léteznek a földalatti vízvezetékek, ahol bármikor elutazhatok, ha úgy tartja kedvem. És ahol létezhetnek olyan precíz, művelt, kreatív szerzők, mint Leonóra, akik munkásságukkal építhetnek másokat.

Gondolatok, amelyek velem maradtak az olvasást követően: (SPOILER!)
- A sikernek mindig van ára.
- Az, hogy valakinek nagy szája van, nem azt jelenti azt, hogy az illető bátor, okos is.
- Más emberek által saját rétegeinket is megismerhetjük. Olyan részeinket, amelyekről korábban nem is tudtunk.
- Amikor elveszítünk valakit, akit nagyon-nagyon szeretünk, akkor úgy érezzük, hogy az illető halálával mi is megszűnünk létezni.
- Nem kell bosszút állni azokon, akik bántanak bennünket. Megteszi a hatalmasabb erő, legyen az sors, a karma, Isten, vagy éppen Buddha.
- A nők egyszerre törékenyek és kőkemények.

Neked ajánlom:
- Ha szereted a régmúltban zajló könyveket.
- Ha fontosnak tartod, hogy tanuljunk a történelemből.
- Ha szeretsz (akár csak képzeletben) utazni, kirándulni.
- Ha kedveled a szórakoztató, szelídséggel, finomsággal fűszerezett szépirodalmi írásokat.


Idézetek a könyv hangulatából:
„Ami félálomban, a jótékony sötétségben ha nem is könnyű, mindenesetre megoldható feladatnak tűnt, azt most a nappal józan fényében kivitelezhetetlennek látta.” (60.oldal)

„Haragudott a férfira, de legalább annyira önmagára. Hogy lehetett ennyire ostoba? Ahogyan az édesapja, okos és egyenes ember, szokta mondogatni: érkeznek a figyelmeztető jelek, csak az emberek hajlamosak nem tudomást venni róluk.” (126. oldal)

„A régi igazsággal, hogy az ember az életben nem kap meg mindent, amiért fizetett, de amit megkap, azért mindig fizetnie kell, néhány héttel később szembesült.” (148. oldal.)


Értékelés: 6/6
Cím: Asszonyom, édes úrnőm
Szerző: Mörk Leonóra
Oldalak száma: 303
Kiadó: Jaffa.

szerző: nikiahatos