HÍRLEVÉL: Rád vár a londoni Soho, a Kennedy-k romantikus élete és a saját letűnt tinikorod
Közeleg minden olvasó legkedvesebb hete és mint minden évben, idén is igazi különlegességekkel készül a 21. század kiadó az Ünnepi Könyvhétre. Már csak pár hetet kell várni, de addig is, folyamatosan érkeznek a friss megjelenések, a sikerkönyvek.
A tavaszi újdonságaikat úgy válogatták össze, hogy mindenki találjon legalább egy kihagyhatatlan történetet.
Az irodalmat kedvelőknek rögtön itt is van három csodálatos regény, melyek mindegyike szerepelt a New York Times Bestseller listán. A sikert a könyvek szerzői szinte garantálják, a gyönyörűen megírt történetek pedig még sokáig az olvasóval maradnak!
SZÍNES A TAVASZ. És közben szól a jazz…
London, 1920-as évek. A város nappal még próbál talpra állni a háború után, az éjszakák azonban már megteltek csillogással, mámorral, bűnnel és intrikával. A Soho fénykorát éli, ahol Nellie Coker igazi királynőként ragyog, kitartóan keresve saját és gyerekei boldogulását. A Soho a felszínen harsány vidámságot áraszt, a mélyben azonban sötét szándékok munkálnak. A város, ha az ember nem vigyáz, bárkit elveszejt. Atkinson könyve olyan, mint egy fergeteges tánc: magával ragadó, mámorító, szédítő. Az első üteme elkap, nem ereszt többé. És közben megállás nélkül szól a jazz.
New York Times Bestseller
Az év könyve: WASHINGTON POST, TIME, GUARDIAN, BOOKLIST
"Kate Atkinson páratlanul tehetséges szépíró… Szellemes, ördögien kimunkált regény. Az ember nem is olvassa, hanem megadja magát neki, és ugyanazt a gyönyörűséget éli át közben, mint a szerző, amikor figyelemreméltó szereplőgárdáját megteremtette. Lélekemelő utazás." - Financial Times
ifj. John F. Kennedy és Carolyn Bessette-Kennedy kapcsolata igazi mese. Emily Giffin regénye ennek a két ember útkeresését meséli el, akik tartozni akarnak valahová, és választ szeretnének kapni a kérdésre: ennek a szerelemnek tényleg így kellett lennie? Túlélheti a kapcsolatuk a reflektorfényt és a Kingsley-kre tapadó állítólagos átkot?
A regényt valós események és valós személyek ihlették, a korábrázolás igazi időutazás, a fikció pedig még több romantikát bújtat a sorok közé.
„Az Így kellett lennie a szerelmet ragadja meg, annak teljes szenvedélyességében és összetettségében. Emily Giffin addiktívan ír az első oldaltól egészen az utolsó sorig. Egy magával ragadó ölelés ez a könyv.” – Jill Santopolo, a Minden, ami utána jött című bestseller szerzője
Képzeld el, hogy visszarepülhetsz az időben legalább 24 évet! Újra 16 éves vagy. Milyen világba csöppensz? Kik vannak körülötted? Másként csinálnál bármit, amit akkor tettél?
Alice holnap lenne negyven. Aztán reggel felébred, és 1996-ban találja magát. Újraéli a tizenhatodik születésnapját. Nem csak az döbbenti meg, milyen volt a külseje kamaszkorában, nem is az, hogy viszontlátja a fiút, akibe gimiben bele volt zúgva: legjobban az apján hökken meg, aki alig több mint negyvenévesen sármos, energikus. Így, hogy rálát élete további menetére, néhány múltbeli esemény új értelmet nyer.
„Az a fajta könyv, ami megnevettet, megríkat, amitől fel akarod hívni telefonon azokat, akiket szeretsz. Kivételes élmény.” – Emily Henry
• 3 kiadó és 8 márka közel 1000 könyvével (21. Század Kiadó, Animus Kiadó, Central Könyvek, HVG Könyvek, HVG Junior Könyvek, Lampion Könyvek, Lélek és Test Könyvek, Next21 Kiadó),
• hűségkártyával és az ezzel járó folyamatos kedvezményekkel, regisztrációt követően 15% kedvezmény a teljes bolti könyves kínálatra,
• 13. kerület, Pozsonyi út 23. alatt Újlipótváros leghangulatosabb utcájában Edit és Péter segít a számodra megfelelő könyv kiválasztásában.
Gyűjtsd a hűségpontokat törzsvásárlói kártyádra és használd ki a hűségkártya tulajdonosoknak járó kedvezményeket!
Nyitvatartás:
Hétfő-Szerda: 10-18
Csütörtök : 10-20
Péntek: 10-18
Szombat:10-14
Vasárnap: zárva
AJÁNDÉK NEKED
10.000 Ft vásárlás felett megajándékoznak egy egyedi jegyzettömbbel,
melyet a Kosár oldalon tudsz kiválasztani és a kosaradba helyezni!