Igazi Olaszország fanatikusként nem volt kérdés, hogy meg kell ismernem az Európa kiadó gondozásában megjelent Giuseppe Catozzella: Italiana – Olasz nő, olasz briganti kiadványt. Ebben az írásban a 19. század leghírhedtebb női útonállója, Ciccilla, avagy Maria Oliverio életére helyeződik a fókusz. Ő volt az a nő, aki visszaadta a reményt a szegényeknek, valamint félelmet keltett a gazdagokban. Aki hitt az egységes Olaszországban, hogy nem kell egy törésvonal észak és dél közé. Hogyan vált a Calabriában, szegény családba született Maria-ból végül az a briganti, aki a dél-olasz erdőkben igazi Robin Hoodként, kitartóan harcolt? Megrázó, megindító élete, sorsa mindenképpen tanulságos mind a mai napig. Jó, ha látjuk, hogy az egységes Olasz Királyságot, Garibaldi sikeres hadjáratát mi minden előzte meg. Hatalmas árat fizettek a nápolyiak, a szicíliaiak, akiknek sokszor nem volt másuk, mint a bizakodás, az ígéretek azonban újra meg újra semmivé váltak. Catozzella alapos munkát végzett, korabeli levelekre, dokumentumokra, naplókra, vallomásokra alapozva rekonstruálta Ciccilla sorsát. A nemzetközi sikernek örvendő szépirodalmi regényben új oldaláról ismerhettem meg a gyilkos erőket. Valóban csak a gyilkos, az elkövető hibája az, hogy képes ölni? Nem tehet erről a családja, a közvetlen (ismerősök, szomszédok, tanárok) és a tágabb környezete (az adott ország politikája például)?
Számomra jó volt látni, hogy már az 1800-as években voltak nők, akik vállalták, hogy nem akartak gyereket. Szabadságra (minden értelemben) pedig annál inkább vágytak. Érdekes volt olvasnom, hogy hogyan élte meg egyre növekvő ismertségét, hírhedtségét ez az intelligens, rafinált, nagyon érzékeny nő. Hogy miket bánt meg, amikor azt hitte, rövidesen kivégzik. Az ő történetével is bebizonyosodik, hogy a tudás tényleg hatalom. Maria Oliverio sokat olvasott, így vehette a kezébe a saját sorsát, továbbá ennek köszönhetően írt még akkor is, amikor a Cotronei börtönben az ítéletére várt. Továbbá az is újra bebizonyosodott számomra, hogy a szülők a belső világuk egy részét mindig elrejtik a gyermekeik elől. A könyv nemzetközi sikerének köszönhetően jelenleg filmsorozat készül belőle, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi mindent ad majd át a rendező, a stáb ebből az izgalmas kiadványból.
Gondolatok, amik velem maradtak az olvasást követően: (SPOILER!)
- Ha valamit kimondunk, akkor sokkal valóságosabbak tűnik, mintha csak fejben gondolnánk rá.
- Ha egy gyerek nem panaszkodik, hajlamosak vagyunk felnőttnek hinni őt, felnőttként kezelni.
- Időnként mindent megteszünk, hogy ne lássunk tisztán.
- Néha elég csak elindulunk, hogy megtaláljuk, amit kerestünk, keresünk. Elég elkezdenünk valamit, hogy rájöjjünk, valójában mit akarunk.
- A sebek, a véraláfutások, a hegek lehet, hogy idővel begyógyulnak. A bántalmazás, a fájdalom azonban soha nem múlik el igazán.
- Van az úgy, hogy egy dicséret legalább annyira gyomron vágja az embert, mintha szidnák az illetőt.
- Ami véget érhet, egyszer biztosan véget is ér.
Neked ajánlom:
Ha szeretsz visszautazni az időben, kitartó emberekről olvasni, mások hibáiból tanulni. Ha hiszed, hogy a történelem újra meg újra megismétli önmagát, hogy nincs új a nap alatt.
Ízelítő a könyv hangulatából:
„Igazság szerint a lelkesedés volt az egyedüli, amink volt, a lelkesedés azonban vakká teszi az embert.” (185. oldal)
"… onnan a tengerpartra. Először láttam életemben. Pietro az egyik utcafordulóban eltakarta a szemem, majd egyszer csak elvette onnan: szóhoz sem jutottam az ezüstszínű látóhatártól, mintha köztem és a világ közt maga az ismeretlen terült volna el. Hívogatott, ígérgetett, veszélyeket rejtett. Arra gondoltam, mindez épp az ellentéte a meginghatatlan szilárdsággal magasodó hegyvidéknek.” (202. oldal)
„Határozottan kijelentette, hogy az egyesült Olaszország első halálra ítélt asszonya lehetek. ’Rendben – mondtam neki -, valamiben legalább az első lehetek’. Az ügyvédem hallgatásra intett, én pedig hasonlóképp őt. Már miért kéne hallgatnom, ha úgyis megölnek? Másom sem maradt, mint a beszéd és az írás. Köszönhetően Donati tanárnőnek, köszönhetően Foscolónak és Manzoninak, és az egyesült Olaszország összes írójának, Verdinek és az ő Nabuccó-jának. Nekik köszönhetem a szavakat, amelyekkel ezt a történetet mesélem.” (324. oldal)
Értékelés: 6/4
Cím: Italiana
Szerző: Giuseppe Catozzella
Magyar cím: Italiana – Olasz nő, olasz briganti
Fordítás: Puskár Krisztián
Oldalak száma: 368
Kiadó: Európa
szerző: nikiahatos