Oriana Fallaci látszólag törékeny nő volt, ám olyan hatalmas belső erővel írt, ami számomra egyszerűen csodálatra méltó. Cristina De Stefano könyve ORIANA – Az újságíró, a lázadó, a legenda, EGY NŐ címmel remekül rekonstruálta a hírhedt olasz nőt és annak korát. A mű kiadatlan feljegyzésekből, levelekből áll össze, megtoldva Oriana interjúival, megjelent munkáival. Nagyon gondos anyaggyűjtésről beszélhetek.
Oriana újságíró volt, riporter, és szerző. Tehetségének, kitartásának hála lehetőségeket és támogatásokat kapott ebben a férfiak által uralt újságírói szakmában, ezeket aztán gyakran el is veszítette ellentmondásos érzelmei, rossz természete, csípőssége miatt.
A 20. század második felének leghíresebb olasz újságírója Firenzében született, egy szegény, antifasiszta családban. Már a középiskolában egy szerkesztőségben állta meg helyét, szorgalma és tehetsége egészen Amerikáig elrepíti, a hollywoodi díváktól kezdve a NASA űrhajósaiig. A NASA-nál meghatározó barátságokat és leckéket kap, többek között, hogy a halál nem csereeszköz (bár "szívesen" halnánk meg időnként egy-egy szerettünk helyett), az életet ünnepelni kell, amíg itt vagyunk. Az ember hal meg, nem az élet… Nem csak könnyed, de remek, valóban mély, őt érdeklő témákkal is foglalkozhatott karrierje során, például amikor 1967-ben ő volt az egyetlen olasz haditudósítónő Vietnamban. Újságcikkek ide vagy oda, mindig is írónak tartotta magát, így végül pályája során néhány könyvet is jegyezhet.
Mivel magam is írok, így megrázó volt a nagyon alapos korrajznak köszönhetően visszautazni az időben. Értem ezt konkrétan a második világháborúra, vagy 2001. szeptember tizenegyedikére, de általánosságban azokra az időkre gondolok, amikor az újságírók még elmentek a háborúk helyszínére, nem volt mindenhol velük se a számítógépük, se az internetjük (még sorolhatnám)… Olaszország megszállottjaként viszont különösen kedves volt számomra olyan helyszínekről olvasni, mint Firenze, Castolé, Milánó, vagy az olasz napilapokról, újságokról, amiket én is forgathattam már a kezemben.
Mivel magam is írok, így megrázó volt a nagyon alapos korrajznak köszönhetően visszautazni az időben. Értem ezt konkrétan a második világháborúra, vagy 2001. szeptember tizenegyedikére, de általánosságban azokra az időkre gondolok, amikor az újságírók még elmentek a háborúk helyszínére, nem volt mindenhol velük se a számítógépük, se az internetjük (még sorolhatnám)… Olaszország megszállottjaként viszont különösen kedves volt számomra olyan helyszínekről olvasni, mint Firenze, Castolé, Milánó, vagy az olasz napilapokról, újságokról, amiket én is forgathattam már a kezemben.
Fallaci bátorsága, különlegessége és szabadsága igazi példaképpé avanzsálódott a szememben.
- Oriana védelmezte az abortusz lehetőségét, mert úgy gondolta, hogy bizony vannak olyan esetek, amikor ez a beavatkozás a megfelelő döntés.
- A szexet nagyon fontosnak tartotta, nem annyira mint az intelligenciát, de egyfajta energia- és táplálékforrásnak tartotta.
- Megannyi háborús tapasztalat után megállapította, hogy a háború semmilyen esetben nem megoldás. Amint véget ér egy, rájövünk, hogy nem találtak megoldást azokra a gondokra, amelyek miatt az egész kirobbant. Sőt, csak újabb problémák születtek.
- Oriana védelmezte az abortusz lehetőségét, mert úgy gondolta, hogy bizony vannak olyan esetek, amikor ez a beavatkozás a megfelelő döntés.
- A szexet nagyon fontosnak tartotta, nem annyira mint az intelligenciát, de egyfajta energia- és táplálékforrásnak tartotta.
- Megannyi háborús tapasztalat után megállapította, hogy a háború semmilyen esetben nem megoldás. Amint véget ér egy, rájövünk, hogy nem találtak megoldást azokra a gondokra, amelyek miatt az egész kirobbant. Sőt, csak újabb problémák születtek.
Gondolataim az olvasás során: (SPOILER!)
- Orianahoz hasonlóan: egyedül sosem unatkozom. Társaságban annál inkább előfordult már.
- Tabuk és szégyenérzet nélkül, szabadon élni kiváltság.
- Hogy sokszor gondolnánk azt egy sikeres és/vagy gazdag emberről, hogy az ő élete gondtalan, de gyakran bebizonyosodik, hogy magánéletükben nagyon is jól ismerik az olyan fogalmakat, mint a fájdalom, a magány, a boldogtalanság.
- Mennyivel egyszerűbb, kényelmesebb ma írni, eljutni az olvasókhoz...
- Látnom kell Firenzét!
- Orianahoz hasonlóan: egyedül sosem unatkozom. Társaságban annál inkább előfordult már.
- Tabuk és szégyenérzet nélkül, szabadon élni kiváltság.
- Hogy sokszor gondolnánk azt egy sikeres és/vagy gazdag emberről, hogy az ő élete gondtalan, de gyakran bebizonyosodik, hogy magánéletükben nagyon is jól ismerik az olyan fogalmakat, mint a fájdalom, a magány, a boldogtalanság.
- Mennyivel egyszerűbb, kényelmesebb ma írni, eljutni az olvasókhoz...
- Látnom kell Firenzét!
Idézet a könyv hangulatából:
„Én sosem tudom, mikor indulok és mikor érkezem. Előfordulhat, például, hogy Saint Louisban vagyok, de hirtelen kedvem szottyan átruccani Mexikóvárosba, hogy vegyek sombrerót. Kimegyek hát a reptérre, majd öt órán belül Mexikóvárosban találom magam. Talán furcsán hangzik, de az apám mindig azt mondogatja, hogy ez hibbantság. Ám az íróemberek mindig egy kicsit hibbantak.” (117. oldal)
„Csodálatos dolog megöregedni. Mert, ahogy mondani szoktam, az öregséggel, kivívjuk azt a szabadságot, ami fiatalon még nem volt a miénk. Az abszolút szabadságot.” (255. oldal)
Értékelés: 6/5
Eredeti cím: ORIANA. Una donna.
Szerző: Cristina de Stefano
Fordító: Mester Yvonne
Magyar cím: ORIANA - Az újságíró, a lázadó, a legenda. EGY NŐ.
Fordító: Mester Yvonne
Magyar cím: ORIANA - Az újságíró, a lázadó, a legenda. EGY NŐ.
Kiadó: Partvonal Kiadó
Oldalak száma: 304
szerző: nikiahatos