OLVASÓI ÉLMÉNY: A múltat, vagy az itt és mostot választjuk? - Ez a kérdés Illés Krisztina Lepketáncának második részében

Akárcsak a Lepketánc trilógia első része, a második kötet is a Papirusz Book Kiadó gondozásában jelent meg. Amíg az első részben, avagy a Zoé könyvében egy zongorista lány, Zoé útjáról olvashattam, addig most, a Múltban vagy jövőben kötetben az őt körülvevő, nála többet megélt emberek érzelmi és gondolati világába nyerhettem betekintést. Különböző élethelyzeteket, az ottani lelki munkákat és fizikai változásokat vázolta fel ezúttal Krisztina.

Kitekintés a szerzőre: Illés Krisztina orvosnő, aki jó pár éve gyógyítja betegeit. Immáron írásaival is hasonló törekvései vannak. Krisztina kedveli és tiszteli az állatokat, a természetet, hisz a sorsszerűségben és abban, hogy semmi sem véletlen az életben. Ezen tulajdonságai mind-mind visszaköszönnek írásaiban, többek között a Lepketánc II. kötetében is.

A KÖVETKEZŐ BEKEZDÉS SPOILERT TARTALMAZ. 
Ha nem érdekel, ugord át!

Vissza a Lepketánc II. – Múltban vagy jövőben könyvre.

Az élet a sikerek és a kudarcok különös, sokszor kiszámíthatatlan tánca, amely közben érzelmeink hullámoznak. Megéljünk a fentet és a lentet is. Ez a hatás a közös a Lepketánc Trilógia részeiben. Ahogy azt már említettem, ebben a második felvonásban nagyobb fókuszt kap Zoé környezete. Például a negyvenes éveit taposó szülei, akiknek házassága az évek folyamán kiüresedett, érzelmileg legalábbis mindenképpen. A könyvben visszautazunk a páros múltjába, a kezdődő szerelem időszakába, az évek alatt kialakult megszokásba, beletörődésbe, a házasság különböző fázisaiba, egészen a külön út mellett való döntés pillanatáig. Számomra ebben a részben az abszolút kedvenc karaktert Olga jelenti, akinek jellemvonásaiban (többek között a zene és az utazás szeretete) rengeteg azonosságot véltem felfedezni önmagammal. A zongorista Olga nem más, mint Zoé tanára, akinek múltjában akad egy nagy kudarcként megélt egykori házasság, de egy elvesztett baba is. Olga beleszeret a szintén zenész Vadimba, akinek korábbi házassága nem válással, hanem felesége halálával ért véget. Pontosabban hosszú-hosszú évekig nem ér véget teljesen, mert Vadim a múltban ragad, annak szép és kevésbé szép emlékei között él.  

Ebben a kötetben sodróan pörögnek az események, miközben olyan témák kerülnek feldolgozásra, mint az elengedés, az elfogadás, a megbocsájtás. Megkapunk benne olyan univerziális igazságokat:
- minthogy az igazi tehetség előbb-utóbb, valamilyen szinten biztosan érvényesül. Robban, amikor az illető minden szempontból megérett, kitartása beért a sikerre.
- Hogy nem szabad önmagunkat eleve vesztesként elkönyvelve  indulnunk egy csatába.
- Hogy mennyire egyszerű, mégis nagy feladat igazat adni a másiknak.
- Hogy a nagyon-nagyon okos ember is csinálhat butaságokat, kerülhet slamasztikába, kényelmetlen helyzetbe a saját rossz döntései miatt.
- Hogy a zene felidézi a rég elfeledettnek hitt emlékeket.
- Hogy mennyit ad életünkhöz egy önzetlen barát, egy tanult ember.
- Hogy nem szabad túlzottan, görcsösen elvárni valamit, mert az élet nevű színdarabot nem csak és kizárólag mi írjuk, hanem a sors. Ugyanakkor időnként meg szabad engednünk magunknak egy kis álmodozást, ábrándozást (hogy bevonzzuk életünkbe a jót).
- Hogy milyen jó, amikor valaki nem a szemével lát minket, hanem a szívén át.

A szerző újra és újra megható érzékenységgel írja körül a gyász jelenségét. Amikor feltesszük a kérdést, hogy miért nekünk kellett elvesztenünk szerettünket, és amikor nem kapunk választ erre a gyötrő kérdésre. Amikor a fájdalom és a düh csak fokozódni látszik. Amikor az ember úgy érzi, szerettével együtt ő maga is meghalt, ugyan nem biológiailag, hanem érzelmileg. Amikor sem a munka, sem az idő múlása, sem a támogatók szeretete nem segít, nem könnyít rajtunk. Amikor döntenünk kell, hogy végleg ott maradunk a múltban, vagy valahogy megpróbáljuk megrázni magunkat és befogadni az itt és most-ot.

Krisztina egyik nagy fegyvere, hogy rendre megemlít műveket különböző műfajokból. Ilyen például a Kisherceg, Szabó Magda munkássága, Leonardo da Vinci egyik legjelentősebb alkotása, a Mona Lisa, Jan Vermeer van Delft - Leánya a gyöngy fülbevalóval, vagy éppen Csajkovszkij – b moll zongoraversenye. Szeretem, amikor egy szerző felveti más műveit, mert szeretek ezeket az olvasás alatt, vagy azt követően felkutatni, jobban megismerni őket. Így válik még színesebbé nem csak az olvasás élménye, de maga a világ is. 

Idézetek a könyv hangulatából:

„A pszichológustanonc, aki azóta neves szakemberré vált, vajon most is azt mondaná, elhúzódó gyászreakció? A múlt vele van, szerves része, önmaga. A jelen mindig csak egy pillanat, megoldandó feladatokkal. Jövő? Nem tudja, mit kezdjen ezzel. Nincs jövő, csak múlt van és egy pillanatnyi jelen.” (134. oldal)

„Azt magyarázza, hogy miért nem játszhatja el Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét. De akármit is akar mondani, nincs itt az ideje. Az egyetlen dolog az életében, ami sosem okozott csalódást neki, az a zene. Nem hagyja, hogy elvegye tőle. Talán egyszer Vadimot is meghallgatja. De az nem most lesz. Elfordult tőle, és koncentrált.” (252. oldal)

ELINDÍTOTT BENNED VALAMIT
OLVASÓI ÉLMÉNYEM?
SZEREZD BE A KÖNYVET!

szerző: nikiahatos